Az élet folyton változik. Ezt mindig fel kell ismernem. Minden felismerés olyan elementáris, mintha az első volna. Amikor ilyen felismeréseim vannak mindig azt szoktam mondani, hogy rájöttem valamire. Elég vicces, hogy rájösz valamire, amit már tudsz, mégis rá kell jönnöd ahhoz, hogy tudatosítsd.
Arra jöttem rá, hogy nem otthon vagyok, hanem egy másik helyen! J
Váú, Noémi! Csak nem rájöttél?! :)
Hogyan sikerült észrevenned?! :)
A viccet félretéve akármilyen bugyután is hangzik erre valóban rá kellett jönnöm, mert rosszul éreztem magam az első napokban, nem volt komfortérzésem, mert még nem illeszkedtem be és görcsösen akartam azt az életet folytatni, amit otthon csináltam, de nem lehet azt már folytatni, nem lehet kiszolgáltatnom magam már a szüleimnek, mert nincsenek itt.
Mostmár magam kell gondoskodnom magamról. Magamnak kell vigyáznom magamra, magamnak elszórakoztatnom magamat, esetleg ehhez társakat kereseni. Most már nem úgy van, hogy ha van valamilyen bajom átüvöltök a szomszéd szobába, hogy „Dávid gyere”! Vagy most nincsenek itt Samu és Frakk, hogy megnyalogassák a lábam…
Most más minden. Alkalmazkodni kell az új körülményekhez. Élvezni őket.
Figyeljetek! Pl.: Amióta itt vagyok ma ettem először húst, ugyanis olyan rohadt drága, hogy csak ünnepnapokon fogok venni.
Amióta itt vagyok még kávét sem ittam, valamint 2 napja nem cigizek. Még a végén egészséges leszek…
Itt amúgy szinte senki nem cigizik, legalábbis kevés. Mindenki sportol: ha mégy az utcán soxor látsz embereket fura síbotokkal. Azokkal hajtják magukat. Elég furák. Főleg, ha azt nézzük, hogy mennyit sportolnak és mégis milyen ocsmányak. Ugyanis olyan rondák az osztrákok, mintha az ocsmányság valamiféle germán népszokás lenne.
Ugyanez volt a benyomásom Münchenben is, Dáviddal számoltuk hány jó pasit és hány jó nőt lehet látni. Dávid a két nap alatt látott 3-mat, szerintem azért több volt, Dávid olyan szigorú. Pasi pedig volt kb. 10 helyes, minden szempontból megfelelő. Ennyi. Bezzeg otthon nem tudsz végigmenni az utcán anélkül, hogy ne láss egy csomó szép embert.
Lehet ez kicsit röhejes, hogy ezen elmélkedem, de mutassatok egy embert, akinek nem fontos a külső…
Ha már a külsőségeknél járunk: tegnap kicsíptük magunkat és felmentünk az Altstadtba bulizni. A magyarok szerintem bizonyítottak: olyan partit csináltunk, hogy hangos volt tőlünk a disco. Voltunk kb. 7-en magyarok ott, meg 3 kanadai, meg 2 osztrák. A magyarok túlerőben ordítottak gagyibbnál gagyibb magyar nótákat…cserébe nagyon jól éreztem magam. Összetartóak vagyunk mi magyarok…ha már otthon nem, legalább idegenben…mi?!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.