Grüss Gott, Grüss Gott Mindenkinek!

Nem könnyű megérteni a logikáját ennek a tipikus osztrák köszöntésnek, ezért nem is próbálkozok vele, pusztán tudomásul veszem, hogy ha belépek egy helyre, akkor Isten hozottat illik mondanom, annak ellenére, hogy én lépek be pl.: az üzletbe. Ennél már csak az furcsább, hogy akkor is ezt mondják az osztrák népek, amikor a szituációnak semmi köze Istenhez:

Német órára azt a feladatot kaptuk (a kis magyar delegáció jelenti a többesszámot), hogy nézzünk meg egy osztrák filmet és azt prezentáljuk. Nachkschnecken. Ez a címe a műalkotásnak nem éppen nevezhető fimnek, amit választottunk. A cím annyit tesz, hogy csupasz csiga. Rendkívűl színvonalas film: a sztori az annyi kb., hogy 5 unatkozó fiatal, akinek nincs zsetonja elhatározza, hogy a nyári szünetet azzal tölti, hogy pornózással keresi meg a betevőjét. És ennyi. Se katarzis, se lezárás, se mondanivaló...csak az önmagáért való ökörködés...ráadásul osztrákul. Az egyik legrosszabb film, amit valaha láttam.(Talán a Meseautót is felülmúlja.) ÉS! A film egyik jelenetében bemegy a csaj a kuplerájba, mert kurvák kellenek neki a forgatáshoz és akkor is Grüss Gottal köszön. Nem értem. Totál nem.

Komolyra fordítva a szót ezt a hetet az osztrákok tanulmányozásával töltöttem. Arra a megállapításra jutottam, hogy nem képeznek külön állatfajt és nem másabbak, mint bármely nemzet is a földön, nem rosszabbak, nem jobbak, nem kell félni tőlük, imádni sem kell őket(ezt mellesleg nehéz lenne), nem különlegesek, de nem is semmilyenek...egyszerűen osztrákok...A maguk sajátos történetével, öntudatával, NYELVÉVEL(!), utcáikkal, tereikkel, politikusaikkal, szófordulataikkal, FILMJEIKKEL(?!), sajátos lényükkel.

Ez, hogy már nem ítélem el őket koránt sem jelenti, hogy lenne egy osztrák barátom is...Nem, továbbra sem sikerült összebarátkozni egy osztrákkal sem. Viszont angol órán, a koliban, az utcán(ez egy külön sztori!) egyre többel kommunikáltam velük és semmi nyomasztót nem találtam a társaságukban, sőt az a kellemes meglepetés ért, hogy kiderült róluk, hogy tudnak kedvesek is lenni.

Gyors váltás:

Aki viszont nem kedves, méghozzá nagyon nem, az a szobatársam. Ezért határoztam el, hogy szobatársat cserélek. Engem már az sem érdekel, hogy csak 1,5 hónap maradt hátra. Én már többet nem kerülgetem a savanyúcukor jenki rúmmétemet. Az agyamra megy, amikor napi kétszer megkérdezi, hogy hogy vagyok, de közben meg rám sem néz, nem is érdekli a válasz, ráadásul látja, hogy vagyok, de azért megkérdezi...

Point One: A jenkiknek van egy olyan európai szemmel hányinger gerjesztő szokása, hogy köszönésképpen howareyou-znak, amire azt kell mondanod, hogy howareyou, mert ha belekezdesz, hogy jól, és miért, vagy rosszul és miért, akkor 10 mp után már nem is látod kellemesen érdeklődő csevejpartneredet. JA! Minden áldott beszélgetést skypon I LOVE U-val fejez be kedves rúmmétem. Nem hiszem el. Ez mindenkit szeret? Nekem marhára nem úgy tűnik.

Point two: Szájmenése van egyébként kedves szobatársamnak. Utálom a sokat beszélőket. Sokat beszél, de sosem mond semmit. Akkor inkább ne is beszéljünk. Én csipp-csupp fa**ságokról nem vagyok hajlandó(és képes sem) beszélni. Angolul meg végképp nem.

Akkor tehát: Ma meglátogattam a lehetséges szobatársakat és versenyeztettem őket. Voltam a Koli irodájában, ott mondták, hogy mehetek a 843-ba és a 561-be(most a 738-ba lakom). Természetesen mindkét jelöltnek azt mondtam, hogy három szoba közül választhatok. A spanyol lányt választom, mert a megjelenése, a modora megnyerő, ráadásul kedves, sokat mosolyog és a szemembe néz, ha hozzá beszélek. Ez azt jelenti, hogy pár nap múlva költözök.

Ez nagyon jó. Tényleg. Kicsit féltem megtenni, de már elhatároztam magam. Észre vettem, hogy kicsit mindig tartok a változásoktól...de aztán leküzdöm, erőt veszek magamon és pl.: belépek a szobába. Apróság tudom, de pl... hótra izgultam, amikor benyitottam a potenciális szobatársaimhoz.

Összességében azt kell mondanom, hogy a változás(legyen az bármilyen) alapvetően ösztönző természetű, olyan, ami felpörget és újabb és újabb ötletek kiagyalására sarkall. Változik a környezetem, én is változom...és mindig képesnek kell lennem a változásra, különben azt érzem, hogy

a.) unatkozom

b.) állandóan ugyanazon a gondolaton pörgetem magam(ellenállok a változásnak, forgatom magam, spekulálok).

Te magad is bekarikázhatod, amely szimpatikus, vagy csak igaz rád. Ám én inkább a változásra szavazok! Hagyd, hogy működjön! Nem állok ellen, hanem hagyom, hogy a cselekedeteim kövessék a változás lényegét, nem harcolok a körülmények ellen, hanem igazodok hozzájuk.

Ez úgy hangzik, mint egy érzelmi evolúció. Tényleg. Gondolj bele: csak azok a zsiráfok voltak képesek fennmaradni, akik elég hosszú volt a nyakuk ahhoz, hogy leegyék a magasan lévő leveleket. Így aztán a rövid nyakúak kinyiffantak, mert nem jutottak kajához, ám azok a zsiráfok, akik a generációk során kifejlesztették a genetikailag elég hosszú-nyakú zsiráfság génjeit, azok királyul élnek még ma is, ha le nem vadásszák őket gonosz emberek.

Tehát a változásokhoz való alkalmazkodás képessége is ilyen "zsiráf-gén". Szerintem én fenn akarok maradni!!!!

Eszembe jut, hogy kb. 1 éve találkoztam Mirunéval az utcán és pont erről beszélgettünk. Ő magyartanárom volt pár évig a Kossuthban. Ő mondta, hogy csak úgy lehet életben maradni ma Magyarországon, ha az ember folyton folyvást alkalmazkodik az adott rendszer elvárásaihoz, adott körülményeihez. Igaz, más kontextusban hangzott el, mint amiről én beszélek, de attól még igaz.

Ám mindez nem sodródás jelent az árral és nem úgy kell elképzelni az alkalmazkodást, hogy ha pl: Győzike megy a tévében, akkor én azt nézem, mert a modern magyar ember ezt csinálja esténként, vagy én is lopok, csalok, böszmülök, mert népünk vezetői is megteszik. Nem arról beszélek, hogy barmuljunk, barmoljunk, birkuljunk...Egyáltalán nem.

Sokkal inkább arról, hogy használni akarom a képzeletemet, fantáziámat arra, hogy miket tehetek egy szorult helyzetben, ami változásra sarkall. Pl.: Ha anyagi gondjaim adódnak(egy helyzet, ami változást kíván), akkor nem siránkozok naphosszat azzal ostorozva magamat, hogy juttathattam magam ide. Hanem fogom a kis agyamat és forgatom. De nem ám mazo-gondolatokon, hanem kitalálom, hogy mi mást tehetnék még a siránkozás helyett.

Érthető?! Akkor meg van a harci feladat mindenkinek. Jeleskedést kívánok mindenkinek benne!