Ma este csak merengek...olyan gyorsan telik az idő és mégis lassan. Ebben a percben csak vánszorog...de ha azt nézem, hogy hány új ember, hány új hely, hány új kaja lopta be magát a szívembe...akkor mint a hullámvasút, olyan gyorsak a napjaim. Néha annyira tele vagyok élménnyel, hogy csodálkozom, hogy belémférnek. Nagyon masszívan kapom a sok új élményt. Ez azért nem egyszerű és könnyű, bármilyen hízelgően is hangzik, mert néha úgy vágyom valami megszokottra, valami "mindig ugyanaz" -ra, valami "ez az én otthonom érzésre".

Ezért már nagyon várom, hogy hazamenjek és megöleljem azokat akiket szeretek, lássam, hogy vannak a kutyáim, lássam a szobámat, amit anyáék most festenek...

A magyarok többsége havonta hazautazik. Én is így fogok tenni. Október 22-én. Akkor osztálytalálkozóm lesz és terveim szerint egy hetet otthon töltök. Nagyon várom.

Addig pedig telik az idő. Szerencsére dúskálok a programokban. Vasárnap pl.: Pöstlingbergre mentünk kirándulni. Ez itt van Linzben, az ablakomból még látszik is. Egy magaslaton van, a város szélén, fenntről lehet látni az egész várost. Van kép is. Bár a kép nem előnyös, de kérlek a háttért nézd!

A háttérben Linz terül el, illetve a Duna is ott kanyarog a képen, amin átkelve jutsz be a város központjába. Szeretek a városban kószálni, minden csupa zöld, minden tiszta és nem zsúfolt.

A Pöstlingberg pedig egy elég gagyi hely, szerintem csak a látványért érdemes felmenni. A hegyen van egy ovivasút gyerekeknek, mi is felültünk rá...de minek...?!

Ez a kép bennt készült az ovibarlangban. Ott minden oviméretű volt, minden ovis volt, csak az árak nem. Azok nagyon is felnőttesek voltak. Már eljutottam odáig, hogy nem számolom az eurót, hogy hány forint, hanem ami 2 eurónál több - tekintve, hogy egy kávéról, vagy egy kenyérről van szó - , arról tudom, hogy drága. Már kezdem elfogadni, hogy ez egy drága hely. Nézegetem a munkákat. Jó lenne itt nagylábon élni...mint odahaza...

Aztán gyalog jöttünk le...az sokkal élvezetesebb volt. Közben élvezhetted a tájképet végig, arról nem is beszélve arról, hogy útközben ismertem meg a közép-európai szekciót: cseheket, szlovákokat, szlovéneket és egy renitens olasz is volt ott. Őket ki kell emelnem, mert különleges helyet foglalnak el a szívemben.

:)

Nagyon könnyen szót értünk egymással. Talán már erről írtam, nem de?!

Szépen és lassan beszélnek angolul, németül, mindkettőt megértem és beszélem is velük. Szeretnek mulatni, szeretnek beszélgetni...sok a beszédtémánk, közös a múltunk, sokat tudunk egymásról. Két napja, a német vizsga előtti napon lazítottam velük egyet (nyugi, a német vizsga gizda volt...sikerült szerintem). Szinte az egész este azzal telt, hogy a történelmen merengtünk...aztán persze jöttek lightosabb témák is.

Azon jót mulattam, hogy megkérdezték, hogy hány eset, mármint nyelvtani eset van a magyarban. Mondtam, hogy fogalmam sincs. Aztán egy másik magyar srác mondta, hogy azért nincs fogalmunk róla, mert a magyar nyelvet nem lehet összehasonlítani más nyelvekkel, mert eredete igen különös. Nos, utána ezt magyaráztuk közép-európai barátainknak hosszan, hogy honnan is jött a magyar nép.

Apropó, magyar nép. Nagyon magyarnak éreztem ma magam. Ma volt az utolsó intenzív németóránk. A feladatunk az volt, hogy mindenkinek prezentálnia kellett a saját hazáját németül. Lacival és Lívivel dolgoztam együtt: csináltunk zenét és vetítettünk néhány képet, magyaros ruhát öltöttünk, kitettünk egy bazi nagy zászlót a táblára és elmondtunk minden szépet kishazánkról. Aztán jöttek a gaz lengyelek és fogták a zászlónkkat, lehajtották róla a zöld csíkot és lengyel zászlót csináltak belőle.

Aztán jött a többi náció, de ők már nem bántották a zászlónkat, cserébe olyan gyönyörű tájakat mutattak a szülőföldjükről, hogy ámultam-bámultam, hogy milyen szép ez a bolygó, amin élünk. Ausztrália gyönyörű...mint az édenkert...Szlovénia egy mediterrán paradicsom...ezt nem is tudtam eddig. Amerikában -30 fokos is lehet a tél...Taiwanban 22 millió ember él, pedig Magyarország negyede gyakorlatilag. Nagyon jó volt a társaim országait csodálni. Gyönyörű planétát adott nekünk a mindenség.

Meg is fogom csodálni más helyeit is a világnak, de most egyelőre csak Ausztrián belül. Szombaton egy koncentrációs táborba utazunk. Azon röhögtünk a lányokkal, hogy míg mi jegyet veszünk a koncentrációs táborba, addig másokat deportáltak oda...Ez morbid. Félek a tábortól, remélem nem fog megviselni.

És nem csak a tábortól félek...hanem mostmár kedves kis szobatársamtól is. Ahogy elfogytak a felszínes témáink nem marad semmi...kiderült, hogy nem vagyunk egy hullámhosszon...Magyarán a békés egymás mellett élés képességét fejlesztem magamban. Ma képes volt az szóvá tenni, hogy én milyen gyakran mosok. Normális?! Azért a tisztaságot nem fogom feladni a békesség kedvéért.

Még szép.

Legyetek borzalmasak rosszak és tiszták! Igyekszem én is...